Trónok harca: „ami meghalt, nem halhat meg többé”

„Ami egy sorozatnak a finálé, az a Trónok harcának a második rész” – fogalmazta meg nagyon találóan egy rajongó azt, hogy többek között miben rejlik az HBO-széria nagyszerűsége. És valóban, a sorozat új évadának második részénél járunk, és már annyi váratlan fordulat, érdekfeszítő esemény, és számos kérdést felvető történés zajlott le a mintegy két órás adásidő alatt, amit más sorozatok egy fél évad alatt bontanának ki. A Westeros-világában játszódó széria készítői pedig már rutinból szolgáltatják a prémium minőséget, amiben nagyítóval is nehéz lenne hibát találni. A második rész végén történt fordulat tálalása azonban egy kissé csalódottá tett, pontosan azért, mert ahelyett, hogy valami tényleg váratlan, előre nem látható fordulatot kaptunk volna, ezúttal a rajongóknak kedveztek. A rész azonban, a helyenkénti kiszámíthatósága ellenére nagyon rendben volt.

Valakinek feltűnt, hogy egy Danaerys nélküli részen vagyunk túl? Ugyanakkor Kisujj még sehol sincs, a Dorne-i szál folytatása pedig gondolom senkinek sem hiányzott. Ja és ez az a rész, amiről nem az fog eszébe jutni az embernek, hogy az óriások ebben csapdostak a falhoz két perces hírnevet kapó extrákat, hanem az, hogy ebben az epizódban támadt fel Havas Jon.

got_s6e2_1

Egy év kihagyás után végre visszakaptuk Bran karakterét, akit az elmúlt szezonból azért hagytak ki a készítők, mert a történetszála a negyedik évad végén már beérte a sorozat alapjául szolgáló könyvekét. A Stark-gyerek akkor megérkezett a Háromszemű Hollóhoz, aki megígérte, hogy megtanítja kihasználni a nem mindennapi képességét, ami, mint most kiderült több annál, hogy állatok, vagy akár emberek bőrébe bújhasson, és irányíthassa őket. Most az öreg mentor segítségével a múltba tér vissza egy látomás erejéig, amely több szempontból is érdekes. Derest és a fiatal Nedet látjuk viszont, Bran pedig mondhatni abból az épületből látja őket, ahonnan a sorozat első részében még az akkor főszereplőnek gondolt Ned Stark nézett a gyerekeire (ekkor ugye még egyszerű középkori világot megidéző, eposznak tűnt a történet). Akivel a fiatal Ned éppen vív, a testvére Benjen, akiről szintén az első szezon óta nem tudunk semmit. (Benjen Stark volt, aki elvitte Jont a falhoz, majd tovább ment a Falon túlra és eltűnt.) Érdekes a párhuzam azzal a korábbi jelenettel, amikor Jon a Falon tanítja Ollyt (az éjjeli őrség láthatóan legfiatalabb tagját, aki Jon szerelmét Ygrittet küldte a halálba, majd Jon szívébe is tőrt döfött) vívni, és ugyanazzal a tanáccsal látja el: „tartsd fel a pajzsot”. De ott van még vívómesterükként a még fiatal, vastag oldalszakálláról felismerhető Rodrik Cassel, a Stark ház hű szolgája (akit a második szezonban a Derest elfoglaló Teon embertelenül és szerencsétlenül lefejezett) és a fiatal Lyanna Starkra, Ned és Benjen lánytestvérére is vethetünk egy pillantást.

got_s6e2_2Lyanna feltűnése a beigazolódni látszó elmélet miatt fontos, miszerint kiderülhet, hogy Havas Jon valójában nem Ned Stark fattya, hanem Lyanna és az őt foglyul ejtő Rhaegar herceg gyermeke, ennélfogva pedig egyszerre folyik benne Stark és Targaryen vér is. De ami még nagyon érdekes, hogy kiderül Hodorról, az együgyű óriásról is, hogy nem volt mindig ilyen, és beszélni is tudott. Ennek valószínűleg lehet még jelentősége a történetfolyam további alakulása során. Ami még kifejezetten tetszett, hogy Bran másik megmaradt társának, Meerának a dilemmájára is jutott néhány perc.

Ki nem látta előre a Fekete Várban ezután bekövetkező fordulatot? Igen, pont az utolsó pillanatban érkezik a felmentő sereg, a várvédők megadják magukat, az ellenszegülő árulókat pedig semlegesítik. (vajon mennyi időre?)

got_s6e2_4

Egy leheletnyit abból is kapunk, hogy miképp váltja be a Cersei szolgálatába állított Ser Robert (a néhai?) Hegy a „szent ígéretét”, miszerint a régenskirálynő minden ellensége meg fog bűnhődni. Innen pedig a már sorozat védjegyének is kinevezhető, a gyásztól és a tehetetlenségtől megtört Lannisterek a legújabban kinyírt vérük ravatala mellett összegzik a velük történteket: Jamie és Tommen elmélkednek a történteken Mycella hercegnő ravatala mellett. (azért figyelemreméltó az a tény is, hogy a Starkok mellett a Lannisterek is „fogynak” elég rendesen.)

got_s6e2_6

Jamie és a Főveréb párbeszéde hangulatában űberelte a Cersei Tommen pillanatot, de ez utóbbi is fontos volt a karakterek elmélyítésében, mivel ezúttal a gyerekkirály, Tommen gyengeségét és tehetetlenségét is megmutatják.

got_s6e2_9

Tyrion karaktere ezúttal is tobzódott a szerepben: az őt alakító Peter Dinklage újra kihozta a maximumot a karakterből, a készítők pedig ismét olyan szenzációs sorokat adtak írtak neki, amiket öröm volt hallgatni. A sárkányok reakciójáról nem is beszélve. Megmutatták ugyanakkor, hogy a törpe történetszála sokkal fontosabb lehet a végkifejlet szempontjából, mint azt eddig sejthettük.

got_s6e2_10

A készítők jól tették, hogy nem húzták-nyúzták Arya szálát: a rövid összetűzést követően új esélyt kapott, és most ismét drukkolhatunk neki, hogy ezúttal ne éljen vissza a neki megelőlegezett bizalommal, és talán már ebben a szezonban láthatjuk, hogy mit tartogat a sors az immár névtelenségbe burkolózó Stark-lánynak.

got_s6e2_11

A tágra nyitott szemmel végignézett, a karaktert új mélységekbe elhelyező cselekményszálat ezúttal a Boltonok szolgáltatták, pontosabban a különböző negatív jelzőkkel illethető Ramsay, akiről megtudjuk, hogy szinte semmitől sem riad vissza a céljai elérése érdekében, ami most az, hogy megmaradjon örökösnek, ennek pedig apja, annak felesége és újszülöttjük lesz az áldozata. (Soha nem szabad megbízni a Boltonok ölelésében – emlékezzünk csak vissza a Vörös Nászra.) Nyilvánvalóvá vált, hogy bár Ramsay motivációi határozottságon alapulnak, mégis meggondolatlanul, hirtelen döntések alapján cselekszik, látszólag kézben tartva a körülötte zajló történések egy részét. (Azt már tudjuk, hogy az évad egyik leglátványosabb része a Starkokhoz hű északiak és a Bolton-szövetségesek közötti csatajelenet lesz, amihez még nem állt össze teljesen a kép, de már alakul.)

got_s6e2_12

Sansáékra ezúttal kevés idő jut, ami nem is baj, mert Theon eltávozása megnyitja a kaput a már mondhatni feledésbe merült Greyjoy-ház előtt, lezárva egy korábbi fejezetet a történetükből, behozva egy új és ígéretes karaktert Euron Greyjoy személyében. Innen pedig minden adott, hogy a könyvben leírt, de eddig méltánytalanul hanyagolt Greyjoy-vonalat is behozzák, hiszen az ők szerepük sem abban merül ki, hogy a partok mentén fosztogatnak és a saját kis világukat próbálják fenntartani, anélkül, hogy részt vennének a főbb westerosi eseményekben.

Az utolsó két jelenet azonban csöppet csalódást keltő volt számomra. A Davos-Melisandre párbeszédben már tudni lehetett, hogy mire megy ki a történet. Én igazából valami látványosabb visszatérésre számítottam.

got_s6e2_14

Igen, Jon újra él, és úgy támadt fel, ahogy a rajongók többsége várta: a vörös papnő hozta vissza. Én arra számítottam, hogy ha már kiderült Melissandre titka, akkor valami olyasmi történik, hogy a varázsszavak helyett, valamilyen látványosabb módon támad fel Havas Jon. Például áldozathozatal révén, úgy, hogy a vörös papnő közben feláldozza magát (na ez lett volna az igazán váratlan és merész fordulat!), vagy éppen a lángok között tér magához, ami ugye új találgatásokra, kérdésekre adott volna okot.

No de ne nem akarom emiatt leírni a készítőket, biztos vagyok benne, hogy Havas Jon feltámadása kapcsán fognak még meglepetések érni, és válaszokat is kapunk az újonnan felmerült kérdésekre is.

got_s6e2_15

Végeredményben a folytatás is kiemelkedő volt, messze túlszárnyalva egy átvezető rész szintjét. A következő epizód pedig az előzetes alapján bőven tartogat izgalmasnak tűnő fordulatokat, szóval egyelőre nem kell attól tartani, hogy a készítők unalmas, látszólag sehová nem vezető párbeszédekkel és történésekkel készülnek felvezetni az akció- és izgalomdömpinget, valamint a sorozat védjegyének számító váratlan fordulatokat (amikből az ígéretek szerint ez a szezon nem fog szűkölködni). Már a következő rész címe is beszédes lehet: Esküszegő. De vajon ki és milyen esküt szeg meg?

Valamiért úgy gondolom, hogy Havas Jonhoz hasonlóan még mi sem tudunk semmit. És, ahogy a Greyjoyok mondják: „ami meghalt, nem halhat meg többé”.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s