A Hodor-teória – annyira valószínűtlen, hogy akár igaz is lehet?

Megszokhattuk már, hogy Trónok harca-teóriákkal van tele a fél internet, a fanatikus rajongók pedig sokszor képkockánként vadásszák az elrejtett utalásokat az aktuális epizódokban, vagy éppen a könyvben leírtakat vetik össze a sorozat által feldolgozott cselekményszálakkal. A legnépszerűbb az R+L=J teória, amely Rhaegar Targaryen és Lyanna Stark gyerekeként határozza meg Havas Jont, és amely végre beigazolódhat, ha hihetünk az eddig kiadott előzeteseknek és a teóriában megfogalmazott utalásoknak.

got_s6e2_2

Most azonban egy másik, friss elmélet jött velem szembe a Buzzfeden, a hatodik évad második része kapcsán, ami Hodorról, az együgyű óriásról szól. Ezt két Reddit felhasználó tette közzé, és annyira őrült, hogy akár bele is illik a westerosi mitológiába.
Innen csak az olvasson tovább, aki látta a részt, és nem zavarja, ha esetleg a következő részekre vonatkozó fordulatot lövök le az írásommal.

Az Otthon című részben Bran karakterén keresztül időugrást láthatunk, amely Eddard Stark gyerekkori Deresébe enged betekintést, ahol több ismert, és egy, eddig csak utalásként feltűnő szereplő fiatalabb változata tűnik fel. Az egyik ezek közül Hodor fiatalkori énje, akit valójában Wylisnek hívnak, és akiről hamar kiderül, hogy akkoriban még összefüggően tudott beszélni, de már akkor sem volt több egy istállófiúnál.

hodor_s6_e2_3

A visszaemlékezésben Ned lehetőségként veti fel, hogy öccse, Benjen párbajozzon a Wylissel, Lyanna pedig odalép az istállófiúhoz és kedvesen szól hozzá. Kiderül, hogy Wylis ismeri Benjen párbajozási szokásait, és készségesen ragad fakardot és pajzsot, hogy próbából megvívjon vele. Öreg Nan (aki az első szezon elején Bran betegágya mellett virrasztott, és számos régi történetet mesélt neki) azonban közbeszól, és szigorúan elvezeti a fülénél fogva a fiatal óriást a küzdőtérről, azzal indokolva a tettét, hogy Wylis csak egy egyszerű istállófiú, akinek semmi dolga az uraságokkal.hodor_s6_e2_1A teória szerint Wylis, Branhoz hasonlóan maga is warg, aki képes megszállni más élőlényeket.  Mivel Lyanna volt az, aki a visszaemlékezésben kedves volt hozzá, ezért megtörténhet, hogy Wylis a képességét felhasználva időnként megszállta az úrnő lovát, hogy több időt tölthessen együtt vele. Mivel a sorozatban több utalás is van arra, hogy a wargok képessége rosszul is elsülhet azzal, ha több időt töltenek el egy másik lény megszállójaként, ezért lehetséges, hogy Wylis elvesztette a kontrolt a képessége fölött, aminek következtében maradandóan károsodott az elmeállapota. Jojen a negyedik évadban mondta Brannek, hogy ha sok ideig száll meg egy állatot, akkor egy idő után elfelejtheti emberi mivoltát, így megtörténhet, hogy Hodorral ez történt. Tudjuk azt, hogy a Brant cipelő félóriás a lovakhoz hasonlóan nagyon fél villámlástól és a mennydörgéstől, továbbá szintén egy hátashoz hasonlóan készségesen cipeli a lebénult Stark-fiút, ezért az is lehetséges, hogy az általa korábban megszállt ló elpusztulásakor veszítette el a tudatát. Sőt, az egyik Reddit felhasználó még addig is elmegy, hogy szerinte Hodor tulajdonképpen a ló, amely emberi testben ragadt, és ezért képes csupán a saját nevét ismételgetni.

hodor_s6_e2_5Mivel nem tudjuk, hogy Wylisből hogyan lett Hodor, így egyetlen megválaszolatlan kérdés marad a teória kapcsán: hogy hívták Lyanna lovát? – teszi fel a kérdést a Buzzfed.

A teória bármennyire is tűnik őrültnek, megvan a valószínűsége, hogy tényleg ez lehet a magyarázat az együgyű félóriás megváltozott állapotára. Úgy gondolom, hogy nem véletlenül írták bele ezt a jelenetet sorozatba, úgy, hogy a könyvekben erről említés sincs. Ennélfogva nagy a valószínűsége, hogy az évad végéig beigazolódhat, vagy sem a teória. De az is lehet, hogy teljesen más választ kapunk majd.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s